A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napján megemlékeztünk azokról az értékekről, amelyek  nemzeti tudatunkat teszik oly naggyá. A balmazújvárosi 48-as Olvasó Népkör énekkarának két tagja tisztelt meg bennünket jelenlétével, hiszen a népdalok is a magyar kultúra részét képezik. Vendégeink népdalcsokorral készültek. Lakóink szívesen bekapcsolódtak az éneklésbe, sőt a műsor végén kedvenc dalaikat, zárásként pedig a Himnuszt énekeltük el közösen. 

Szociális munka napja

Fő eseménye a hónapnak a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett kis műsor volt. November 11-én köszöntötték lakóink a dolgozókat verssel, paródiával, dallal. A foglalkozások jó hangulatban, próbával teltek. Ellátottaink közül többen is szívesen állnak ki közönség elé, megmutatni a bennük lévő tehetséget. Egy-egy műsort közösen állítunk össze, a hozzájuk közel álló szerepnek megfelelően, melyhez szívüket-lelküket adják. Mondhatjuk, hogy egyedül álló módon köszönték meg a dolgozók elhivatott munkáját, melyet meghatódva, hálás szívvel fogadtunk. Kis ajándékkal is kedveskedtek nekünk, a mindennapi áldozatos munkáért. Intézményvezetőnk köszönő beszédében elmondta, hogy ilyen élményben hosszú pályafutása alatt még nem volt része.

A műsor után a dolgozók egy kellemes, közös ünnepi vacsorán vettek részt.

Tokaji kirándulás

A Lenyugvó Nap Fénye Alapítványunk jóvoltából, október 7-én Tokajba kirándultunk lakók és dolgozók együtt. A jó idő kedvezett a hajókirándulásnak és a tarcali Szent Teréz-kápolna megtekintéséhez. A különleges ebédet a Halra Bor Étteremben fogyasztottuk el. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ebben az évben ez a második kirándulás is jól sikerült. Szeretnénk megköszönni mindazok támogatását, akik szívügyüknek tekintették alapítványunk támogatását.