Apák napja

Az Apák napja, június harmadik vasárnapja. Köszönet illet minden férfit a családjáért végzett munkáért és a gyermeknevelésben vállalt szerepéért.
Intézményünkben intézményvezető asszony köszöntötte az apákat. Szathmáriné Juci néni verset olvasott fel, majd Borbély Jocó szórakoztatta dalaival a közönséget. Meglepetésként a dolgozók által készített ízes, kakaós, és mákkal töltött palacsintával kedveskedtünk.
Nagyon boldog apák napját kívánunk minden Édesapának, Nagypapának, Keresztapának és Nevelőapának!

Pünkösd

Több programmal is készültünk pünkösdre, sütöttünk bodzavirágot palacsintatésztában, pünkösdi királyt-és királynét választottunk és pünkösdi királynéjárásban vehettek részt lakóink.

Érmihályfalvára látogattunk

Tiszteletteljes felkérésnek tettünk eleget Érmihályfalván május 19-én a „Derűs őszért-szociális együttműködés határok nélkül” című program keretein belül. Intézményvezető asszony előadást tartott, ahol bemutatta intézményünket és annak működését. A rendezvényen képviselték az intézményünket: Szabó Zsuzsanna, Tene Réka, Szilágyiné Tóth Hajnalka és Zuzman Attiláné.
Itt lehetőségünk volt szakmai eszmecserét folytatni más idősek otthona vezetőivel, dolgozóival, közben pedig egy nagyon kedves, szeretetteljes vendéglátásban volt részünk. 

Anyák napja

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap. Köszöntő műsorunkban szerepelt a hajdúszoboszlói Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola alsó tagozatos diákjainak táncos előadása, Döme Barbara írónő erre az alkalomra írt költeménye és Szathmáriné Juci Néni is egy verssel köszöntötte fel az Anyákat, Nagymamákat, Dédnagymamákat és Keresztanyákat. Végül a hozzátartozók évelő virággal kedveskedtek az ünnepelteknek, melyeket lakók és dolgozók ültettek el közösen az édesanyák kertjében, az udvarunkat három új magnólia fa is szépíti még.

Tüskevár Horgásztó: Slambuc főzés

A Tüskevár Horgásztónál hagyományos slambucot és „szabolcsi öhöm” -t főztünk. A környezet szépsége, rendezettsége, a tulajdonos kedvessége,  ez mind hozzájárult a nap sikerességéhez és a vidám hangulathoz. Egy szép napot tudhattunk magunk mögött, ahol egymás társaságát élvezhettünk.

Nőnap

Nőnap alkalmából férfi lakók és az egyik férfi kollégánk köszöntőt, verset mondtak, majd Borbély József bűvölte el hangjával a közönséget, egy szép dalcsokorral kedveskedett. Könnyek csordultak végig az arcokon, hála szavai hangzottak el az igazán szép előadásért. Végezetül szép textil tulipánt és bonbont kaptak az ünnepeltek.